[Játék] A fehér Braviary nyomában

Tárgy: [Játék] A fehér Braviary nyomában Szomb. Márc. 09, 2013 9:13 pm

A fehér Braviary nyomában
/Ivy, Annie/

Egy szokásos, vízhangot verő ásítással kezdtem a napot az unovai erdőségek mélyén. Az egész éjszakát egy lapos sziklán töltöttem, s misem zavartattam magamat a veszélyes, vad pokemonoktól. Valahogyan éreztem, hogy azon a sziklán nyugodtan aludhatok. Én nem értettem az okát, de akkor ezek szerint - velem ellentétben - a zsebszörnyek igen. Cordelia labdáját nézegetve gondolkodóba estem: vajon a pokemonok mennyivel többet tudhatnak az embereknél? Már régen beismertem ezt, ám azt nem tudtam, mennyivel tűntek nálunk "jobbaknak". Habár a labdába nem láthattam, de az Oshawott nyilvánvalóan igazán jól szundizott, úgyhogy inkább várattam az előhívásával. Személy szerint én nem szerettem pokemonomat labdába zárni: magamhoz viszonyítottam a dolgot. Elképzeltem azt a helyzetet, vajon milyen lenne, ha én lennék bezárva egy olyan labdába? Bár Cordy egyetlen jelet sem adott arról, hogy klausztrofóbiás lenne abban a mütyüri gömbben, ám nem árt az elővigyázatosság. Ahogy neki jól esett, akkor jöhetett elő vagy mászhatott vissza, amikor csak akart, persze voltak kivételes esetek. Ám a reggeli szundizásban sosem zavartam meg, mert ő sem tette azt. Ennyiben csak tisztelnünk kellett egymást... Miközben Cordy a labdában lustálkodva kuksolt, felkerekedtem és elindultam. Unalmasan teltek a napok, szinte fekete-fehéren. Azon kívül, hogy az erdőségek, hegységek kiismerhetetlen vidékeit róttam, más különösebb nem történt velem. Legalább egy emberrel találkozhattam volna, akit megszivathattam volna, de olyan helyeken csakis pokemonokkal futhattam össze. Kerültem az embereket, nem vitás, ámbátor azzal együtt a móka is hiányzott az életemből, ami csak a régi múltamat - kedves kis húgommal együtt - juttatta eszembe. Úgy tűnt, valamiért egyáltalán nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor ő meghalt. Valahányszor visszajátszódik a fejembe az a pillanat, mikor elnyelte a tó mélye és a jégtáblák elzárták a felszínhez vezető utat, az a szívszaggató érzés jön rám. Fájdalmat éreztem volna? Hisz' az lehetetlen. Sosem érezhettem fájdalmat, maximum akkor, mikor beütöttem a lábamat az ajtófélfába. Miközben ezen agyaltam, valami furcsa, orrfacsaró szagot éreztem meg a levegőben. Könnyű volt követni és mire elértem a szag forrásához, gonosz vigyorra húztam számat. Amit éreztem, az egy kialudt tábortűz füstje volt, egy kis túlégetett szalonnával. A nyálam csordult, amint a frissen sült szalonnára gondoltam, de ez a vágyakozás szertefoszlott, mikor egy teltebb férfit pillantottam meg a tábortűz mellett. Éppen aludt és akkorákat horkolt, hogy a fákon szendergő Pidoveok mind elröppentek. Ez volt a kisebb "gond", a nagyobbik az, hogy mekkora disznóólat hagyott maga után. Mindenütt szemét hevert. Újabb ok, amiért gonoszkodni lehet vele, de vajon hogyan? Nem kellett túlságosan sokáig gondolkodnom rajta: egy flakonnyi tejszínhabot találtam a földön, ami kisebb ötletet adott. Odalopóztam vele a pasashoz és a jobb kezébe nyomtam egy jókora adagot. Az volt a szerencsém, hogy kinyújtott karral aludt, így beválhatott a "kis" csínyem. Már csak egy tollat kellett volna találnom, de a sok limlom között aligha akadt olyan. Gondolkodtam, mitévő lehetek. Abban a szent pillanatban egy nagyobb szél söpört végig, mellyel jó néhány, hófehér tollat hozott magával. Nagyszerű, gondoltam és kézbe vettem az egyiket. Végigsimítottam vele a férfi arcát, no és mi lett? Az, amit vártam: a jobb karja meglendült és az összes hab, amit a tenyerébe nyomtam, mind az arcára került. Néma nevetés tört fel a torkomon és mire a pasas felocsúdhatott volna, már ott sem voltam. Gyorsan szedtem a lábamat, nehogy kiderüljön a "kis" csínyem. De a fehér tollzápor nem kicsit lepett meg. Magam elé tartva mély elgondolkodásba estem: melyik pokemonnak lehetett fehér tolla? Nem vitás, hogy madárszerű zsebszörnyről volt szó, de egyetlen egy unovai, őshonos lényről nem tudtam, amelyiknek fehér tolla lenne. Miközben csak mendegéltem és gondolkodtam, kiértem a rengetegből. Egy szirten állva, lefelé nézve egy várost pillanthattam meg: Icirrust. Bár semmi kedvem nem volt más emberek társaságában lenni, de nagyon foglalkoztatott a toll kérdése. Így hát ezzel a tudattal csúsztam le a szirt oldalán, hogy a városban megtudakoljam, hátha valaki választ adhat a rejtélyre.

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Vas. Márc. 10, 2013 10:21 am

Nem is oly rég kalandos élményben volt részük Bulbával, s ahogy visszatértek Driftveil városába nem álltak meg ott huzamosabb időre, rögtön nekivágtak az erdőségnek, mely telis-tele volt aranyosabbnál aranyosabb, illetve némileg picikét ijesztő vad pokemonokkal. Ami leginkább lenyűgözte őket, azaz erdőben fekvő tisztáson legelő Deerlingek és Sawsbuckok voltak. A vad pokemonok vidámsága, ami a tavasz hozta újulással volt összefüggésben rájuk is átragadt. Nem zavarták a legelő pokemonokat sokáig, csendben osontak tovább, hogy egy biztonságos táborhelyet keressenek lehetőleg némi víz közelében.
Könnyedén találtak is egyet egy sziklaperem oldalánál, mely mellett egy tavacska húzódott ráadásul a következő megállóhelyüket is láthatták innen. Icirrus éjjeli fényekben tündökölt, nem volt egy nagy község, azonban elemózsiájuk bővítésére pont jól jöhet számukra, ugyanis ez a pár napos erdei túra felemésztette a velük hozott élelem nagyobbik részét. Ivy nem szomorkodott emiatt, hiszen ez csak azt tükrözte, hogy rendesen betartják a napi három étkezést, vagyis Bulbája tökéletesen egészséges.
Miután letáboroztak, elkészítették vacsorájukat és jóllakottan hátradűlhettek, alvás előtt még nézegették a tiszta égen látszódó csillagokat. Azonban így teli hassal, s a tűz melegétől lassacskán mély álomba szenderültek, annak tudtában: holnap korán kell kelniük, hogy a csúcsforgalom előtt tehessenek látogatást a városban.
Ugyan a Kanto régió hegyen-völgyön túl volt, Ivy nem kockáztatott. Szülei befolyása erős volt, meg se lepődne, ha már plakátok hirdetnék eltűnését, s ezzel együtt keresését bizonyos jutalom fejében annak, ki megleli és hazaviszi. De ő neki esze ágában sem volt hazatérni, jól érezte magát, s kitűnően tanúsította ezt békés, s nyugodt álma, mely hatalmas ábrándjaival gazdag elemekkel volt tarkítva, koordinátor versenyeken való részvétellel és annak megnyerésével.
A reggeljük megszokott módon zajlott, reggeli sütögetés során egy apró testmozgást iktatott be újfent, hogy mindkettőjük izmai mindig naprakészek legyenek. Egy – két nyújtás, helyben futás csodát tett velük, sokkal jobbá válik ettől a napjuk, mintha csak egyszerűen megreggeliznének. Mikor végeztek a gyakorlatokkal leültek, hogy elfogyasztják reggelijüket, mikor is Ivy meglepetten egy fehér tollat emelt fel a földről. Megtanulmányozva a madártollat, majd újabb pihékre akadt tekintete a táboruk különböző pontjain. Összeszűkült szemmel mutatta meg kis bajtársának mit lelt.
- Ugye nem szedted szét a kedvenc párnámat? – kérdezte felvont szemöldökkel, melyre a zsebszörny a vádaskodás hallatán sértetten hallatott olyan hangot, mely azt tanúsította, hogy nem ő volt. - Lehet elrepült erre egy madár pokemon… – vonta meg a vállát, majd eldobta a tollat. Biztosan akkor történt, amikor a reggeli testmozgást végezték és ezért nem látták. Gondolatai azonban hamar ama vízre sodrottak, mely különböző találatokat hangoztatott, hogy vajon mégis miféle vad pokemon hullajthatja el tollait, főleg fehéret! Talán egy Pidgey? ~ De hát annak barna tolla van, nem pedig fehér! ~
Mindezen eset során az első ízletes falatokat már le is nyelték, mikor Bulba füle egyszer csak mozogni kezdet, előre-hátra, ezáltal jelezve, hogy hall valamit. Fülelése során a hegy oldalára vezette a tekintetét, melynek lábánál tábort vertek, s indáit is mozgatni kezdte. Ivy csodálkozva követte a pillantását, s majdhogynem mellényelte a szájába vett falatot, amikor meglátott egy idegen fiút, ki éppen valami extrém sportot művelve tartott sátortáboruk irányába.
Ivy eldobva a kezében tartott reggelijét szaladt cókmókjához, hogy összeszedegetve azt elpakolhassa az idegen útjából, hogyha esetleg olyan nagy lendülettel jönne, hogy nem tud megállni, akkor ne vigye minden apróságukat a kis tóba, mely ott tátongott előttük. Még, hogy előttük… a fiú pontosan oda tartott!
Összeszorított szemekkel várták a loccsanást, ami végül elmaradt, ezek szerint az idegennek sikerült időben megállnia? Megkönnyebbülten sóhajtottak fel, hiszen ha belezuhant volna, akkor bizony igen kellemetlen élményben lehetett volna része, mivel a tó vize jelenleg jéghideg volt, nem éppen fürdésre alkalmas a hőmérséklete, jómaga pedig nem mestere az úszásnak, s kis barátjáról nem hiszi, hogy elbírt volna egy majdnem felnőtt ember súlyát.
- Öhm… el-elnézést, nem esett baja, u-u-ugye? Elég veszélyes volt, amit az előbb csinált, nyakát is törhette volna! – próbál érdeklődni hogyléte felől, s mikor eszébe ötlik, hogy mégis milyen udvariatlan volt, hogy bemutatkozás nélkül csak így megtámadta kérdésekkel… szégyenében elvörösödve, földre szegezett tekintettel kezdett magyarázkodásba. - N-ne haragudjon, csak olyan váratlanul ért minket… – a kis zsebszörny az oldalán morogni kezdett az ismeretlen idegenre, bizalmatlanul méregetve a fiút. Ivy intett, hogy nyugodjon le, s nem kell aggódnia, hiszen cseppet sem tűnt útonállónak az illető.

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Vas. Márc. 10, 2013 5:22 pm

[Játék] A fehér Braviary nyomában Xdddd_www.kepfeltoltes.hu_

- Unova régió.. Milyen csodálatos hely . - nyugtáztam, miközben Icirrus City felé tartottunk Crocky-val. Meglepődtem, hogy mekkora a különbség Johto és Unova között. Azt gondoltam, hogy nem ugyanolyanok na de hogy ennyire különböznek azt nem! Még az időjárás is más volt. Hét ágra sütött a nap, de kissé hűvös szél fújt. Biztos voltam benne, hogy valahol erre egy tónak kell lennie, mivel mielőtt elindultunk volna jól megvizsgáltam egy unova-térképet. Oda akartam jutni. Úgy gondoltam a Totodile-om biztosan élvezné a fürdést- még ha biztosan jéghideg a víz is - én pedig végre nyugodtan lepihenhetnék kicsit, anélkül hogy a krokodilpokemon nyaggatna. Ahogy fáradtan , lehajtott fejjel bukdácsoltam a sziklás területen egy hatalmas árnyékra lettem figyelmes a földön. Felkaptam a fejem és az ég felé néztem. Éppen jókor. Egy termetes madárpokémon repült el felettünk. A szikrázó napsütés miatt alig láttam belőle valamit, de hogy jókora zsebszörny volt az biztos. Ahogy hatalmas szárnyai segítségével szinte másodpercek alatt eltűnt felőlem egy hófehér tollat ejtett el. Pont az arcomra esett mikor egy hatalmasat tüsszentettem ( valószínűleg mert a napba néztem huzamosabb ideig) . A tollat próbáltam ugyan elkapni, de hiába kapkodtam utána kétbalkezes mozdulataimmal a szél elfújta egyenesen a hegy lába felé. Csalódottan sóhajtottam, majd meglepetten néztem Totodilera , aki valószínűleg az egész dologból semmit nem vett észre, mert egy kődarab rágcsálásával volt elfoglalva.
- Crocky, nem tudod miről maradtál le! - a zsebszörnyem csak bámult értetlenül, mint aki azt mondja " he? " . A dolog nagyon izgatott : vajon milyen pokémon lehetett ez az előbbi? És vajon el tudnám kapni? Sok kérdés fogalmazódott meg bennem, s amiért sokáig egy helyben álltam Crocky elkezdte ráncigálni a szoknyámat jelezve, hogy megunta a várakozást, így elindultunk ismét.
~ És ha egyáltalán információhoz jutnék ezzel az előbbi pokemonnal kapcsolatban? Nem hinném, hogy el tudnám kapni. Bízom Crockyban, de magamban nem. Mégis hogyan tudnék egy olyan nagy pokemont elkapni , ha még nagylabdám sincs hozzá? És egyébként is csapnivaló vagyok trénernek, ha veszélybe kerül Crocky inkább visszahívom a labdájába, mert megijedek. Mégis hogyan gondoltam én ezt...~
Gondolataimban elmerülve észre sem vettem, hogy a tó közelébe értünk. Crocky előreszaladt, én pedig nem győztem utánarohanni. Ha ekkora pokemonok élnek errefelé, hogy ne féltsem őt, hiszen bármelyik könnyű szerrel felkapja és addig szárnyal vele ameddig csak akar. Láttam, hogy a tavacskánál valaki már sátrat vert, úgyhogy kicsit nyugtalan lettem. Egy lány volt ott egy számomra ismeretlen pokemonnal együtt. Éppen a reggelijüket fogyaszthatták. Hirtelen meg is éheztem... Mikor az idegen zsebszörnye valamit figyelni kezdett , és a lány is arra nézett amerre én vagyok megijedtem. Bár a lány nem nézett ki sem bunkónak sem egyéb rosszindulatú személynek a szégyenlősségem miatt mégis inkább sarkon fordultam és egy szikla mögé bújtam. Ekkor vetem csak észre, hogy nem engem méricskéltek, hanem egy a hegyen lefelé száguldó fiút . Amekkora sebességgel jött, biztos voltam benne, hogy a tóba fog zuhanni, ami tuti nem lett volna kellemes neki... Ijedten kezdtem el figyelni az eseményeket még mindig a kis " rejtekhelyemről" , de Totodile kíváncsian közelebb ment hozzájuk. Megpróbáltam visszahívni a labdájába, de nem sikerült. Ott lábatlankodott a lány meg az előbbi srác között én pedig vöröslő arccal , mérgesen próbáltam inteni neki, hogy jöjjön vissza.

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Hétf. Márc. 11, 2013 6:57 pm

Egy kicsit sem vettem számításba, hogy a szírt aljában egy kisebb tó fekszik. Már nem volt időm eltérni egy másik irányba, mert a sodró erő túl nagynak bizonyult. Minden testsúlyommal úgy próbáltam dőlni, hogy éppen csak a tó előtt fékezzek le. Csakis a lábaim érték a hideget és az unokabátyjámtól való szökés folytán csak egy tornacipőt húzhattam, szörnyű jegesnek éreztem a tó vizét. Ráadásul a váratlan fékezéstől Cordelia labdája kipottyant a pulóverem zsebéből és a vízben landolt. Mire érte nyúlhattam volna, egy a tó mellett táborozó kislány érdeklődte meg jóllétemet. Tekintetemmel a mellette álló, számomra idegen pokemont mértem föl. Ahogy elnéztem, a lány és a zsebszörny egy másik régióból jöttek. Meglepettséget tettetve húztam föl szemöldökömet. Az idegen lány lehajtott fejjel magyarázkodott korábbi aggodalmaskodása miatt.
- Hah, veszély? - nevettem föl, miközben büszkén szegtem fel fejemet. - Arcába köpok, ha kell, kislány!
A mellette álló, kis pokemon morgásba kezdett. Látszólag egyáltalán nem kedvelte az olyan idegeneket, amilyen a számára én voltam.Érdeklődően néztem a zsebszörnyet, mikor egy nagy csobbanásra, valamint egy elég ismerős jajveszékelés hangjára lettem figyelmes. Rögtön kiderült, hogy Cordelia volt az. A víz jéghideg lehetett, hiszen jól tudtam: az Oshawottom sosem kedvelte a hideg vizet. A vidra pokemon - apró kezecskéi között tartván a labdát - ugrott ki a víz partjáról a vállamról és egy "el sem tudod képzelni, mit éltem át" magyarázkodásba kezdett. Visszavettem a labdát és a Néhány pillanatig még hallgattam, majd ujjaimat összekulcsoltam a tarkóm mögött és a jobb könyökömmel lepattintottam a vállamról. Ha tehette, Cordelia olyan botrányt csinált volna ebből az apróságból, ám valami más kötötte le a figyelmét és az nem a lány mellett álló teremtés volt az. Egy újabb, ezúttal egy hüllő-szerű zsebszörny bukkant fel, ám gazda nélkül. A hüllő kinézetű pokemont sem tudtam beazonosítani, tehát az is egy másik vidékről származhatott. Mégis mi lehetett ez a turista felhozatal? Unova ilyen népszerű üdülőközponttá vállt, hogy más régióból származó emberek és pokemonok látogatnak ide? A helyzet kezdett zavarossá válni. Intettem Cordynak az elmenetelre. A vidra pokemon, habár megsértettnek érezte magát, mégis követett. Apró lábát szedve szaladt utánam, majd felugrott és befészkelte magát a pulóverem kapucnijába. Mire kiléphettem a város felé vezető köves ösvényre, egy öregasszony állta el utamat. Kezével megállja intett, miközben nyájasan mosolygott. Furcsállva a helyzetet, kérdően vontam fel szemöldökömet. Mandula vágású, aranybarna szemével a kezemben tartott fehér tollat figyelte. Bólintott egyet, majd a lányt is szemügyre vette. Ott is biccentett, végül odalépett és letérdepelt a gazdátlannak látszó pokemon elé. Pár pillanat erejéig csendben figyelte, végül felállt.
- Nem kell félned, gyere elő, leányom. - szólt nyájasan, rekedt, öreges hangján egy távolabbi sziklához. Megbolondult a mama, hogy sziklákkal társalog? - Ahogy látom, sikerült megtalálnotok Marahutet.
- A mit? - kérdeztem a hölgyhöz fordulva. - Marad a mi?
- Marahute. - ismételte nyájasan. - Egy fehér Braviary.
Az egész túlságosan hihetetlennek tűnt. Értetlenül csóváltam a fejemet. Fehér Braviary? Na ne már...
- Csak a legméltóbbak láthatják a mitikus lényt, ami ritkán mutatja meg magát az emberek előtt. - mondta a mama. - A toll, amit birtokoltok, az a Marahute elhullatott tolla, vagyis úgy néz ki, ti elég méltóak lehettek, hogy meglássátok a madarat. - a "méltó" szónál engem méregetett. Látszólag nem nagyon bízott meg bennem, de nem is érdekelt mit gondol az öreg.
[b]- Hülyeség. - mormoltam unottan. - Honnan tudja, mama, hogy létezik egy ilyen... pokemon. Mivan, hogyha csak egy Swanna volt az? Mi a... - nem tudtam végigmondani kérdésemet, mert az öregasszony rákoppintott a fejemre, mire csak egy "Au"-t tudtam mondani.
- Ha te is ilyen aszott öreg leszel, nem fogsz ilyeneket mondani. Véletlenek nincsenek. Ahogy a te hajad is valamiért fehér, úgy az a Braviary is patyolat. - mondta komoly arckifejezéssel, de hangjában benne volt az a játékosság, ami nem kicsit lepett meg. Hát igen, még én sem értettem a hajam színét, ugyanis nem volt festve, hanem születésem óta fehér. Nem lennének véletlenek, akkor vajon mi lehetett ez? A mama ezután a lányhoz és a "sziklához" fordult.
- Bajt érzek szegénnyel kapcsolatban. Még sosem csinált ilyet azelőtt. A széthullatott tollak a nyomára vezethetik a rosszakat. Marahutet annak a hegységnek a tetején találjátok meg. - mondta, azzal el is indult a maga dolgára. Percekig csak néztem, ahogy az idős asszonyka eltávolodik. Rosszallóan csóváltam fejemet, mire Cordelia kérdő, szinte gyanakvó hangot adott ki.
- Engem nem érdekel. Van jobb dolgom is, mint madarakat hajkurászni... - vontam meg vállamat, majd pontosan az ellentétes irányba, ráléptem az ösvényre. Már nem volt okom a városba menni, szóval úgy döntöttem, mihamarabb visszatérek az erdőbe, ahol nem kellett az emberek zaját elviselnem. Cordelia megállás nélkül a hajamat rángatta. Kezemmel próbáltam leinteni, de az Oshawott nem hagyta annyiban.
- Hagyj békén. - mondtam nagyot sóhajtva és a tollra néztem. ~ Semmi értelme sincsen ennek az egésznek. Mit változtatna meg az, hogyha odamegyek? Jobb ember leszek? Több leszek? ~ gondoltam, miközben lassú léptekkel, kezemben a vizes cipőimmel, a köves úton ballagtam.

A fiú egészen félvállról vette a szemében ezt az ügyet, ámbár beszéde mindarról tanúskodott, hogy valóban nincs semmi baja, így Ivy egy megkönnyebbült sóhajt hagyta el az ajkát és igyekezett mosolyt erőltetni arcára az aggódó ábrázata helyett.
- Örömmel halljuk, hogy nem esett baja. – ökölbe zárt tenyerét az arca elé helyezi, hogy ne legyen túl illetlen a kuncogása, amiért ilyen roppantul szórakoztatónak találja a fiú fellépését a „veszélyes körülmény” hallatán.
Ivy ezt követően fél térdre ereszkedett, hogy megsimogathassa a fűpokemon fejét, hogy lenyugtassa, s ezáltal biztosítsa, valóban nincs veszélyben, nem kell tartania semmitől. Azonban kis idő múlva rájött, hogy nem a fehér hajú fiú miatt ilyen ellenséges, kis barátja tekintete ugyanis a tó vize felé vezetett, amelynek felszínén egy pokélabda úszkált elhagyatottan, majd nem sokkal később egy számára még ismeretlen pokemon bújt elő belőle, kétségbeesetten kapálózva a hűvös forrásban.
- Atyaég, ne segítsünk neki? – pattant fel nyomban és nézett a víz irányába, azonban mindez fölöslegesnek bizonyult, mert a kis pokemon remekül elboldogult. Megkönnyebbülten felsóhajtott, nem igazán tudta, hogy Bulba vajon segédkezett e volna egy bajbajutott zsebszörnynek a tóból való kijutásban, amiért eléggé hideg a tó vize, s nem lepődött volna meg bajtársa nemleges válaszán, hogy indáit belemártsa a hűvös forrásba. Hiába igyekezett az önzetlenséggel példálózni neki mind szüntelen, az alábbi még nem igen fogott rajta, majd talán idővel.
- Jajj, de aranyos kis Totodile, hát te, hogy kerültél ide? – ereszkedett le az újabb felbukkanó pokemon magasságába, melynek fajáról már volt némi ismerete. Ivy körülnézett, hátha meglátja tulajdonosát, de csak a fiú állt itt még mindig. - Ő is a tiéd? – a vízben járt kis teremtésről megtudta, hogy az idegen fiúé, azonban eme kis lény olyan hirtelen tűnt fel, hogy el sem tudta képzelni honnan jöhetett, azonban a delikvens már nem volt jelen, mikor kérdését magában megfogalmazva, végül szóvá tette az alábbit.
- Nahát, hová mehetett? – tette fel a kérdést meglepetten, mire Bulba indáival mutatott egy határozott irányba. - Oh… mi lenne velem nélküled? – tarkóját vakargatva, apró, szégyellősen megejtett „hehe” kíséretében állt fel, majd kezdet sebtében összepakolni. Tenyerébe fogva egy pár darab fehér tollat, amely táborhelyén hevert, s származásáról semmit sem tudott, azonban mindenképpen ki szerette volna deríteni.
- Ne aggódj, visszaviszünk a gazdádhoz, rendben? – biztosította a kis krokodilt a tervéről, majd miután végzett a pakolással hűséges társa segítségével, a vállára vette hátizsákját, majd útra készen elindult Bulba által mutatott irányba. Ivy mindeközben hívta maga után a kék zsebszörnyet, hogy kövesse, ne aggódjon, jó kezekben van. Reménykedett abban, hogy a kis teremtés hallgat rá, s nem ijed meg a közvetlen fellépésétől, de csak jót akart neki.
- Hé… öhmm!! Fiú… – mikor megpillantotta a majdnem vízben ázott fehér hajú idegent, igyekezett megállásra ösztökélni őt, azonban nevének ismerete nélkül igencsak szégyenletesre sikerült próbálkozása. Ennek tudtában pedig el is szállt önbizalma és zavartan sütötte le a szemeit, hogy ne legyen tanúja a fiú esetleges haragos fellépésének, ámbár teljesen jogos lenne tőle, ebben nagyon is tisztában van.
Ivy kisvártatva erőt vett magán és felnézett, de csupán csak gesztikulálni tudott, igen zavart állapotban a kék krokodil pokémonra és a fehér hajú fiúra mutogatva – szintén roppantul udvariatlan lépésként, úgy tűnik, a mai nap csak úgy halmozza őket –, s egy árva szó sem szökött ki a száján. Ámbár már éppen elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy beszéljen is, azonban nem tudta felhívni a fiú figyelmét arra, hogy nézzen maga elé, mert mindjárt átgázol egy idős asszonyon, ki a semmiből bukkant elő. De a fehér hajú figyelme már rég az előtte lévő úton volt, s nem rajta. Így sikerült elkerülnie azt, hogy balesetet okozzon bátortalanságával, azonban cseppet sem volt ínyére, hogy nem figyeltek rá, pedig ő csak visszahozta a pokémonját…
- Hm? – csodálkozva nézett körül a hölgy mondanivalója hallatán, keresve az illetőt, kihez szavait intézte, de bárki is bujkált itt éppen, nagyon ügyesen tette, ugyanis senkit sem látott és elképzelése sem volt arról, hogy hol is lehetett. Mellette meglepetten ácsorgó kis barátja rajt készen állt a terep felfedezésére, beleszippantott párat a levegőbe, indáit lóbálva, miközben koncentrált, majd egy elnyújtott, nevével megegyező hang kíséretében közelített meg egy sziklát, indáival mutogatva a természet részére, egyértelműen jelezve, hogy van ott valami, vagyis valaki.
Ivy csodálkozva fogadta bajtársa fellépését és visszahívta magához, hogy az újabb idegennek legyen elég bátorsága kijönni onnan és ne érezze magát veszélyeztetve, hogy Bulba az ostoraival ott ácsorog a búvóhelye mellett.
- Fehér Braviary? – csodálkozva, eltátott szájjal nézett az asszonyra. Bár elképzelése sem volt arról, hogy nézhet ki pontosan egy Braviary, mert olyan zsebszörnyet még sosem látott. Sajnálatos módon annyira nem tájékozott Unova régió pokemon világáról, azonban a öregasszony különleges hanghordozása okán arra, mert utalni, hogy valami nagy ritkasággal állnak szemben. Mindeközben előhalászta otthonának professzorától kapott pokedexet, hogy annak információtárjában utánanézhessen a hallott pokemonról.
A szerkezet nyomban rövid ismertetőt közölt vele a szóba keringő pokemonról, s Ivy sejtései megbizonyosodtak, a Braviaryk tolla ugyanis minden, csak nem fehér.
Az öregasszony nagyon is a szívén viseli az említett madárpokemon sorsát, s Ivy ezt meg is érti, hiszen nem egy mindennapi vadpokemonról van szó, hanem fajának különlegességéről. Az sem tartaná kizártnak, hogy talán megsérült, vagy beteg és mindenképpen szüksége van az emberek segítségére.
- Engem érdekel. A nénike azt mondta, hogy nem normális, hogy Marahute elhullajtja a tollát! Te nem aggódsz érte? Lehet, hogy beteg! Az idős nénike szerint, csak a méltóak láthatják, úgy gondolta, hogy mi ezek szerint segíthetünk rajta, nem hagyhatod cserben! – felbátorodva mondta az alábbiakat a távolodó fiúnak, ámbár hangja időnkét meg-megbicsaklott a határozottnak szánt beszéde során. Sosem volt erőssége a meggyőzés, azonban most úgy érezte, össze kell tartaniuk, még ha nem is ismeri az idegen fiút.
Ivy tekintetét ezután a kőre helyezte, mely mögött az asszony szerint állítólag volt ott valaki. Kicsit habozva, súlyát egyik lábáról a másikra helyezve, kezét tördelve végül rávette magát, hogy megszólítsa.
- Öhm… tudom, hogy nem ismerjük egymást, és abban sem vagyok biztos, hogy valóban ott vagy e. De te nem segítenél? Én tényleg nagyon aggódok szegény páráért… együtt talán többre megyünk, mint külön-külön, nem? – kérdezi félszegen, reménykedve abban, hogy az ott bujkáló, ha tényleg létezik, előmerészkedik és vele tart eme nagyszabású eseményben. Persze felkészült a nemleges válaszra, úgy ahogy a fiú is félvállról vette ezt az egészet.
Ivy egyre inkább azt kívánta, hogy a külvilág is olyan könnyű legyen, mint a régi történetekben, melyet otthon mindig olvasott, azok mind – mind hatalmas hőstettekről szóltak, a barátság erejéről, a szeretett hatalmáról. Lehet, hogy túl sokat kér?

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Pént. Márc. 15, 2013 3:06 pm

Nagyon mérges voltam Crockyra. Mégis hogy gondolta ezt? Abszolút nem engedelmeskedett, hiába próbáltam többször is visszahívni. Biztos voltam benne, hogy rosszban sántikál. Igazából nem is nagyon figyeltem a történteket, csak a "kedves" kis Totodile-om magánakcióját követtem feszülten lépésről lépésre. Jókora gombóc került a torkomba mikor a lány megszólította Crockyt. Féltem, hogy jól megharapja, vagy kárt tesz a ruhájában. Még jobban fokozódott a rémületem mikor Crocky még követni is elkezdte. Nemsokkal később egy öregasszony tűnt fel blokkolva az időközben távozni készülő fiú útját. Először a fiúra nézett, majd a lányra, és mindkét pillantás után bólintott. Lehajolt Crockyhoz, és úgymond az én pokémra is "rábólintott". Nem tudtam mire fel csinálta ezt.
- Nem kell félned, gyere elő, leányom. - az idős hölgy felém nézett. A szívem hevesen kezdett verni. Vajon honnan tudta, hogy itt vagyok?
" Nyugi, végülis semmi bűnt nem követtél el, Annie.." - nyugtatgattam magamat. Aztán valami Marahuteról kezdett el fecsegni. A fiú meg is kérdezte, hogy mégis mi az a Marahute. Mint az kiderült, Marahute egy fehér Braiviary. Megdöbbenten álltam az eset előtt. Állítólag csak azok pillanthatják meg, akik méltóak arra. Én méltó ilyesmire? Az lehetetlen.. A fiú eléggé szemtelenül kezdett el beszélni, így mikor az öregasszony a fejére koppintott, csak annyit gondoltam magamban, hogy ezt megérdemelte. A hölgy elmondta, hogy az, hogy Marahute hullatja a tollait bajt jelenthet, és ez miatt akár rossz kezekbe is kerülhet a sorsa. Egyből felébredt bennem a segíteni akarás erős szándéka. Meglepően tapasztaltam, hogy a srácot kicsit sem érdekelte a dolog. Egyből kialakult bennem egy vélemény róla... Először az a flegma beszéd, azok az arckifejezések és még ez is.
" Micsoda egy neveletlen tuskó.. " - az emberekbe vetett hitemet viszont sikerült ideiglenesen visszaszereznem mikor láttam a lány elszántságát az ügy érdekében. Felém fordult..
- Öhm… tudom, hogy nem ismerjük egymást, és abban sem vagyok biztos, hogy valóban ott vagy e. De te nem segítenél? Én tényleg nagyon aggódok szegény páráért… együtt talán többre megyünk, mint külön-külön, nem? - mondta. A lelkesedése felbátorított. Nagyot sóhajtottam belenyugodva, hogy nem rejtőzködhetek itt örökké és kimásztam a szikla mögül. Lehajtott fejjel , lassan közelítettem.
-Üdv.. A nevem Annie.. Annie C-collins - dadogtam. - Az a rosszcsont pedig az én pokémonom, Crocky - mutattam a zsebszörnyemre aki erre ugrándozni kezdett , látszott rajta, hogy majd megfullad az örömtől , hogy így sikerült elvörösítenie az arcomat. Óvatosan, lassan fordítottam a tekintetem a lány arca felé.
- Izé... hát... én is szeretnék segíteni Marahutenak!- fejeztem ki szándékomat, bár szinte már remegtem az idegességtől, s arcomat újra a földnek szegeztem.

//UI.: Bocsi Matt, de hűnek kellett maradnom a karakteremhez ! ><//

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Hétf. Márc. 18, 2013 3:01 pm

Egy cseppnyi bűntudatom sem volt, amiért faképnél hagytam azokat a lányokat. Már amúgy is kezdtem rosszul érezni magamat az érzengős jelenetektől, ráadásul én csakis a profitot néztem. Cordelia - velem ellentétben - a szívére akarta venni a fehér pokemon sorsát és ha nem lenne az én társam, már rohant is volna azokhoz a fruskákhoz segíteni. A vidra zsebszörny a lapátszerű farkával csapkodta a tarkómat, hogy több figyelmet kapjon a monológjához. Egy ideig figyeltem is, de mivel nem értettem pokemonul, az egészet értelmetlen halandzsázásnak fogtam fel. Hamarosan meguntam ezt: megragadtam a farkánál fogva és magam elé tartva, fejjel lefelé nézett rám.
- Ide figyelj, császárném, ha tudsz bármilyen okot, amiért mehetek segíteni, most rögtön mond! - szóltam ingerülten, de közben gúnyosan mosolyogtam. Az Oshawott néhány pillanat erejéig gondolkodott, majd sóhajtott: nem tudott. - Na látod. Egy kalózzal állsz szemben, én csakis a profitot nézem. Savy? - zártam rövidre a témát, majd letettem kis társamat a földre. Elég sokáig morgolódott, végül nagy nehezen elfogadta a tényeket. Legalább tíz percig gyalogoltunk, míg el nem érkeztünk az előbb bejárt, fenyves rengeteg "bejáratához". Nagyot szívtam a friss, hűvös levegőből, még mielőtt bevethettem volna magamat a vadonba. Egy csapatnyi Pidove röppent fel a legközelebbi fenyőről, vidáman csiripelve. Néhány, tavaszi öltözetükben lévő Deerling és egy Sawsbuck szilajul szökkent el mellettem. Majd' felborultam a fürge ugrándozásuktól, ám egy kicsit sem tudtam haragudni ezekre a csodálatos teremtményekre. Vágyakozva nyújtottam karomat az egyre eltávolodó Deerlingek felé. Valahol úgy éreztem (olyat is szoktam?!), inkább lennék pokemon, semmint ember. A másfelől viszont jó érzés volt annak lenni, ám ha azon a napon nem követnék el hibát, nem tartanék itt. Keserűen figyeltem, ahogy a békés pokemoncsaládot elnyeli a rengeteg erdő és csak sárban hagyott nyomaikat hagyták hátra. Elővettem zsebemből Marahute patyolatfehér tollát. Visszaemlékeztem az öregasszony korábbi szavaira: nem voltak véletlenek. Ezek szerint a drága, kedves húgom nem véletlenül halt meg. Balesetnek tűnt az egész, de direkt volt. Már azt sem tudtam, mit gondoljak, vagy mit tegyek. Cordelia biztosan láthatta rajtam, hogy habozok. Megrángatta nadrágom szárát és hozzám dörgölőzött. Noha nem tudhatta, milyen keserűség fogott el, ám érezni érezte azt. A kezembe vettem a vidra pokemont és megsimogattam aranyos buksiját. A hideg futkosott a hátán az érintésemtől. A kezem fagyos volt a jeges víztől átitatott cipőmtől. Cordelia arcára ráfagyott a mosoly, miközben libabőrösen a vállamra fészkelte magát. Fejemet arra a hegység felé fordítottam, amiről szó volt.
~ Hát... egy próbát megér, nemde? ~ gondoltam magamban, s megfordultam. ~ De azért egyedül fogom végigcsinálni Cordyval. Nincs szükségem kislányokra, akik... ~ még a gondolatomban is haboztam. Még gondolni sem akartam rá, hogy azokat ott a húgommal vessem össze. Szó, mi szó, ő is az a visszafogott, félénk lányka volt, de meg mert szólítani. Ám az egyik kislány még az elmenetelemkor is meg akart győzni, ám nem hallgattam rá.
~ Minek ugorjak a kisebbnek? Nekem senki sem parancsol! ~ morfondíroztam, miközben lassabb léptekkel, de ellenkező irányba szedtem a lábamat. Cordy pedig önelégülten vigyorgott, hiszen bár időbe telt, mégis meg tudott győzni.
- Ha nincsen haszon a dologból, én megnyúzlak téged! - fenyegettem meg, miközben csúfondáros mosolyt eresztettem el. Oshawott pedig vidáman nevetett a dolgon.

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Szomb. Márc. 23, 2013 4:47 pm

Roppantul nagyot csalódott mikor látta, hogy győzködése a fehér hajú fiút cseppet sem hatotta meg. Elszontyolodva fogadta ezt és elfogadta, hogy nem kíván segíteni a pokemonnak. Azonban a természet adta terepet kihasználva megbújó idegentől választ kapott. ~ Nahát, tényleg ott van! ~
Nem tudta palástolni örömét, vidáman csillantak fel szemei és nézte a felé közelítő hosszú hajú, fiatal lányt. Megkönnyebbült, hogy nem egyedül kell végrehajtania egy ilyen nagyszabású feladatot, hanem társra talált, hiszen együtt többre mennek, mint külön – külön.
A kalandos történetek, melyet még anno odahaza olvasgatott nagy lelkesedéssel, ott is a nagyszabású hőstetteket nem egyedül vitte véghez a főszereplő, hanem társakkal, barátokkal. Ugyan eddig hiú ábrándnak gondolta, hogy a nagyvilágba tett vándorlás során új ismerősöket szerez… most úgy látta talán az álmai valóra válnak, csupán attól függ, hogy áll hozzá.
- Óh, annyira örülök, hogy te is úgy döntöttél, hogy segítesz Marahutenak! – szólt vidáman, majd az ugrándozó Totodilera tekintett. A lány bemutatkozása sok mindent megmagyarázott neki, többek között a kis vízipokemon váratlan felbukkanását, melynek mibenlétét nem tudta hová helyezni. Kissé elszégyellve magát vörösödött el zavarában, majd szegezte tekintetét a talajra.
- Ne… ne haragudj. Azt hittem, hogy a fiúé a pokemon, nem tudtam, hogy a tiéd. – hebegte magyarázatát, majd erőt véve magán igyekezett összeszedni magát, hogy viszonozhassa a lány udvariasságát.
- Az én nevem Ivy, ő itt mellettem pedig Bulba. – mutatott a mellette ácsorgó fűpokemonra, mely vidáman lóbálta az indáit, miközben a nevével megegyező boldog hangot hallatott. - Úgy látszik ő tényleg nem hajlandó segíteni Marahutenak, így ketten kell, hogy utánanézzünk a fehér Braviarynak. – fűzte hozzá miközben abba az irányba nézett, amerre a fehér fiú távozott. Nem igazán igazodott ki rajta, bár még így is sok hasonlóságot látott közte és ifjabbik bátyja között, ki hasonlóan éles nyelvvel reagált dolgokra, mint az imént a fiútól hallhatta. Ámbár érdekelte őt, hogy vajon miért viselkedik úgy, ahogy az idegen fiú, de sokkal fontosabbnak találta most Marahute ügyét.
- A nénike szerint a hegyekben él, szóval oda kell mennünk. – mutatott abba az irányba, miközben megejtett egy kedves mosolyt Annie felé, mielőtt elindult volna.
Pár percig csak csendben ment előre, habozott bármit is kérdezni, pedig nagyon szerette volna megismerni a lányt és nem csak azért, mert míg a hosszú utat megteszik a hegylánc csúcsai felé, addig legyen mivel elütnie az időt, hanem mert tényleg érdekli. Így ha a mellette haladó lány nem kezdeményez beszélgetést ő igyekszik megpróbálkozni vele.
- Öhm… ízé… mond csak Annie, te honnan származol? Én a Kanto régióból. Johtoig gyalog mentünk Bulbával és onnan hajóztunk el ide Unovába. – próbált puhatolózni, hátha szívesebben beszélt az újonnan megismert lány hazájáról, mint ő. Ivynek sajnos nem túl kellemesek az emlékei a családjáról, ha teheti nem is hangoztatta családnevét, amennyiben nem volt szükséges, amiért sokak számára a Sapphire család által vezetett edzőterem ötlik eszébe róla. Abból pedig nem nehéz kikövetkeztetni rá, mint eltűnt lányra, mert biztos volt abban, hogy szülei égen – földön kerestetik éppen és már nem egy helyre eljutott ez a hír.
Eltűnődve szegezte a tekintetét a földre, miközben az otthonán járt a feje. Mellette baktató kis bajtársa aggódva pillantott rá, jól tudta, hogy mi jár ilyenkor Ivy fejében, bár igen keveset mesélt még róla Bulbának. Játszadozva böködte meg a zöld, hátából kijövő növényindával Ivy oldalát, hogy elterelje a kellemetlen gondolatait.
Ivy egy apró, hálás mosolyt ejtett meg Bulba felé, majd a Crocky nevű Totodilera vetett egy pillantást, ki láthatóan élvezte az igen érdekesnek tűnő kaland kezdetét.
- Ő a kezdő pokemonod, Annie? – érdeklődött a kis kék zsebszörny felől, majd megtorpant, amiért Bulba megállt, és füleit mozgatva hallgatózott. Ivy tudva ezt, hogy mit jelent aggódó pillantással kezdte fürkészni a környéket, s amennyiben Annie nem követte a példáját, megfogva a lány kezét késztette a megállásra.
- Bulba hall valamit, ez ilyenkor nem szokott jót jelenteni. – magyarázta minél halkabban a saját és kis bajtársa cselekedetét, s pár pillanattal később nem messze előttük egy bokor hangos zörgéssel megmozdult. A csendes ösvényen ez roppant ijesztőnek hatott, legalábbis számára, hisz bármi megbújhat a zöldes bokor mögött…
Nem sokkal később tavaszi színükbe öltözött Sawsbuckok, Deerlingek, Rattatták és egyéb erdei pokemonok száguldottak el előttük. Értetlenül állt a helyzet előtt, s eltátott szájjal fogadta a vonuló vad pokemonok látványát. Vajon mit jelenthet ez?

Tárgy: Re: [Játék] A fehér Braviary nyomában Kedd Márc. 26, 2013 6:38 pm

Ahogy óvatosan fel-felpillantgattam az idegen lányra, megkönnyebbülten láttam rajta, hogy örül a szándékomnak.
- Óh, annyira örülök, hogy te is úgy döntöttél, hogy segítesz Marahutenak!- mondta vidáman. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen közvetlen, pedig az imént mintha őt is kissé visszahúzódónak láttam volna. Ám nem sokáig kellett töprengenem, hogy miért, mert kis idő múlva elvörösödött a feje, és szabadkozni kezdett Totodile miatt. Nem szóltam semmit, csak jeleztem, hogy nincs semmi baj az arckifejezésemmel. Legalábbis próbáltam jelezni. Pont eszembe jutott volna megkérdezni az ő nevét mikor bemutatkozott. Kiderült, hogy Ivy a neve és a társa pedig "Bulba". A valószínűleg fű típusú pokemon kedvesen lóbálta az indáit a levegőben. Kedvem támadt megsimogatni, de inkább mégsem próbálkoztam ilyesmivel. Ki tudja? A fű pokemonok rejtélyesek és némelyik a testén mérgező porokat raktároz.
- Úgy látszik ő tényleg nem hajlandó segíteni Marahutenak, így ketten kell, hogy utánanézzünk a fehér Braviarynak. - toldotta meg mondanivalóját Ivy kisvártatva. Majdnem kiszaladt a számon, hogy lehet jobb is, hogy egy ilyen tiszteletlen vandál nem jön velünk. Majd a hegy felé mutatott és gondolataimat visszhangoztatva vetette fel javaslatát. El is indultunk vissza, a hegy felé. Pár percig csak a néma csend beszélt, majd Ivy feltett egy kérdést a származásom milétével kapcsolatban. Ő Kantoból származott, és elmondta, hogy Johtoig gyalog ment, majd ott hajózásba kezdett. Újabb meglepetést okozott nekem. Kanto- Johto távolság nem lehet valami rövid. Bár attól függ, honnan nézzük.
- Nos, én Johto régióból származom és én is hajóval érkeztem Unovába. Eddig nagyon tetszik a hely. - mondtam fejemet a földre szegezve. Többet nem is szóltam, ám a lány folytatta a beszélgetést.
- Ő a kezdő pokemonod, Annie? - tudakolódzott Crocky felől.
- Igen, kicsit rakoncátlan, de jószívű ám. Igaz, Crocky? - fordultam a zsebszörnyem felé, aki majd kiugorva a bőréből bólogatott. Mikor visszafordultam Ivy felé kissé bátortalanul, láttam, hogy megtorpant. Kicsit későn reagáltam le, így megfogva a kezem tartott vissza a további meneteléstől és elmondta aggodalmának okát. Hirtelen a tőlünk pár méterre levő bokor vad zörgésbe kezdett. Feszülten vártam, mi vagy ki lakozik benne. Kisvártatva vad pokemonok sokasága özönlött ki onnan nagy rémületemre. Az még rendben lenne, ha egy fajta poké jött volna csak ki, hiszen néhány különböző pokémon csoportjai együtt járják a vadat, de zsebszörnyek színes palettája tárult a szemünk elé. Egyből rosszra asszociáltam. Arra gondoltam, talán orvvadászok lehetnek, vagy valami mégrosszabb, például egy megvadult Ursaring. Johto régióban sok ezek közül a medvepokék közül kikerülő nőstény egyed kezd el őrjöngeni, mert nem találja kicsinyét. És mi van , ha Marahutéhoz van köze a furcsa jelenségnek?
- Ez meg mi volt? - fordultam Ivy felé most először közvetlenül. Biztosan látszott rajtam, hogy meg voltam rémülve.

» [Játékosi kaland] Anabell nyomában
» [Játékosi Kaland] Elveszve az elveszett nyomában.
» (JÁTÉK) Anita és Alice
» [Élmény] Új játék indítása!
» [Játék] A nagy légszabadítás!