[Kaland] Erdő mélyén kőhalom...

Hát mit mondhatnék. Pompás dolog ismét a napfényben sütkérezni, főleg azután a barlangos eset után, amit pár horzsolással, csípésnyommal és a becsületem elvesztésével ugyan, de sikeresen túléltem. A barlang óta tudom, hogy nem vagyok az a hősies és kötélidegzetű alak, és már azt is tudom, hogy Spearow még kezelhetetlenebbül viselkedik, hiszen teljesen elástam azt a kevés tekintélyemet is azzal, hogy egy óvodás módjára viselkedtem.
Summázva csak annyi, hogy valamit nagyon gyorsan ki kell találnom...
Mindenesetre most még nyugi van. Békésen sétálgatunk Levendula város utcácskáin, én nézelődtünk, miközben a város északi oldalából olyan hangok jöttek, mintha valakik felhőkarcolót akarnának ott felhúzni. Persze ez magával vonta azt, hogy felkeltse az érdeklődésünket, így hát kis barátommal egyetértésben, elindultunk a hangok irányába, és láthattuk, hogy mindenféle tábla óvott minket a további kíváncsiskodástól.
- Vigyázat! Omlásveszély! Na igen, ez jogos.- Jegyzem meg, a barlang bejáratától nem messze magasodó sziklakupacra mutatva. Persze Spearow még mindig világosan emlékezett a legutóbbi kis incidensre, és elég lenézően nézett rám, habár magasabb voltam nála, ezért biztosan csak képletesen nézett le. ezt követően elindult a bejárat felé, és elkezdett megint szekálni, mintha azt mondta volna, "Mi van gyáva kukac? Nem jössz?" Én persze mentem volna, ha a kövek nem aggasztottak volna annyira.
-Ne csináld már! Gyere vissza!- Parancsoltam rá, hiszen máshogy nemigen lehet vele bírni, de fittyet hányt rám és a kérésemre is, és besétált a barlangba, én meg mint jó tréner, mást nem tehettem, mentem utána, elvégre felelős vagyok érte, akár tetszik, akár nem.

A nap csodálatosan sütött végre kinn vagyok a barlangból és újra a fény éri a bőrömet, aminek nagyon örülök, hiszen érzem ahogy a D vitamin újra a bőrömbe ivódik és a félős Mordontól is megszabadultam, bár ami azt illeti az a bajszos bányász, aki kihozott minket, elég ijesztő volt, éshogy nem láttuk az arcát, a hatalmas kalaptól, amit hordott és a hatalmas bajsza, még inkább rejtélyessé tette, így kevésbé bizalomgerjesztő volt. Szerencsére ennek végre és néhány kaland során sikerült szereznem új pokémonokat, még a tojásban lévő is ki kelt és mint kiderült egy abra volt benne. Szerencsére sikerült jóba lennem vele, igaz csak aludni kellett hagyni és bárkinek bizalmat szavazott, ami igen csak egy pszicho pokéra vall, és végre egy csapattag, aki hajlandó volt a labdájába maradni, hiszen ott nyugodtan aludhat. A város, ahova akkor tartottam, amikor a barlangba ragadtam, igen csak érdekes volt. Hallottam már róla apától, de a látvány teljesen új volt, hiszen apa is már rég volt itt és valószínű az idő alatt sokat változott. A város eléggé csöndes volt amit a néhány, építkezésre emlékeztető hang törte meg. A helyiektől érdeklődve, akiket attól függően választottam ki, hogy Honda kihez ment oda szaglászni. Mint kiderült a barlang egyik végén, pontosan az északi oldalon építkezés van. Nem igazán volt kedvem újra a barlangba ragadni, de talán abra, ha meg is történik, akkor tud valami technikát, amivel kiszabadulhatunk, így csak távolról nézem, hogy mi az amit építenek egészen addig, amíg Honda úgy nem dönt, hogy őt jobban érdekli a dolog, így nekem is közelebb kellett merészkednem, ha azt akartam, hogy ne veszítsem el a barátomat a szemem elől és egyből visszahívhassam, ha valami olyat csinál, amit nem kéne.

Valószínűleg nem lehetek egyedül, de nem igazán érdekelt a dolog, mert a kíváncsiság jobban hajtott, mint az, hogy éppen a tilosban járok és valószínűleg hamarosan rám lel egy munkás, aki kitessékel innen. Tudni akartam, hogy vajon ez legális-e és hogy emiatt lehetett-e a barlangban az omlás vagy egyáltalán van-e ahhoz köze vagy sincs és persze van néhány sötétet és sziklákat kedvelő pokémon, aki miatt érdemes bemenni egy tiltott helyre, legalábbis egy vérbeli trénert nem érdeklik a határok, csak a pokémonok és én ilyen vagyok legalábbis eddig annak tartottam magam, így nem hátrálok meg most sem. A táblákat már elhagytam és csak a kövek jelezték, hogy beléptem a barlangba, meg persze a fény egyre kisebb mennyisége, ahogy távolodtam a bejárattól és a barlang teteje árnyékot vetett. Szerencsére a bejárat még nem omlott be, így ha meggondolnám magam, akkor még bármikor elhagyhatom az építkezést, de ez maximum akkor történik meg, ha a munkások kiküldenek vagy Jenny rendőr bilincsben kivisz. A hangok, az építkezés hangjai ahogy beljebb haladok egyre hangosabbak és kezdem a saját gondolataimat sem hallani és ezzel egy időben Ted is egyre izgatottabb, hogy valami történik, annyira, hogy jelzi a leszállási szándékát és inkább Honda hátán folytatná, amit az nem ellenez, hiszen elég jóban van Teddel. Nekem végre nem izzad a tarkóm, amit Ted okozott azzal, hogy a bundája ontja a meleget és Hondának ebből a szempontból mindegy is. Lassan meg is jelennek az első pokémonok az általam már jól ismert zubat egyik fajtársa és egy diglett, az utóbbi azonosításához viszont elő kellett vennem a pokékódexem.

Ahogy egyre beljebb hatoltam a barlangban, a sötétség kezdett körül venni, a napfénynek pedig már csak néhány apró nyomát láttam. Lépteimmel igyekeztem nem zajt csapni, mivel hamar észrevettem a plafonról lelógó Zubatek egy csoportját. Mivel Charmander a labdájában aludt és nem akartam most őt zavarni, ezért inkább a zseblámpámat vettem elő, így némi fényt biztosítva magamnak. A lámpa fénye kis körként érte el a talajt, így legalább láttam, hogy épp merre lépek.
- Ez nem lesz túl könnyű...- kezdtem belátni magamban, amikor hirtelen a zajok felerősődtek, így a lépteim halkítására már nem volt semmi szükség. Ám ekkor a zseblámpa fénye egy Diglettre vetült, aki munkássisakot viselt kobakján. Néhány pillanatra megtorpantam és rászegeztem pillantásomat, majd láttam, ahogy, kilépve a fényből, eltűnik a barlang sötétjében.
- Állj meg!- kiáltottam, ám nem jött semmi válasz.