Joe és Yama folytatás

Joe sikeresen elkapott egy pidgeyt, míg én egy sérült houndourral vívtam nyertes csatát, így nekem is lett egy pokémonom, vagyis már kettő, sőt a csapatom egy harmadik taggal is bővült, ugyanis a kórházban Joy nővér adott nekem egy tojást,mert valaki a bejárat előtt hagyta és azt mondta, hogy az első rendesnek látszó trénernek odaadja. Nem tudtam, hogy ez most bóknak vehetó, mert nem járt itt előttem olyan, akire rábízta volna vagy egyszerűen csak meg akart szabadulni tőle, mert senkinek nem kellett és mivel én elfogadtam, így nekem adta. Tudtam, hogy a nővérek nagyon szeretik a pokémonokat, így az utóbbi válasz kizárva, de akkor is marad a kérdés, hogy mért? Nem volt helye vagy nem volt ideje foglalkozni vele? Ez már nem derül ki, viszont az hamar kiderült, hogy Honda, mert így neveztem el az új barátomat, nem szeret a pokélabdájába lenni, de még engem sem nagyon szívlel így kezdésnek, bár legalább messze nem szökött el. Lassan elérkezett az indulás napja, ugyanis közeledett a határidő, amit Joeval megbeszéltünk és oda is kell érni Kármin városba. Szerencsére annyira nem volt messze, de az út alatt rendesen meggyűlt a bajom Hondával, ugyanis folyton engedetlenkedett, bár ahogy haladt előre az idő egyre kevésbé volt vele baj és kezdte elfogadni, hogy én vagyok a falka vezér, azért továbbra sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, jó néhány bunyó volt köztünk, mire legalább azt elértem, hogy ne tűnjön el a szemem elől. Mire megérkeztünk a kijelölt helyre már egészen összebarátkoztunk és már képes volt mellettem sétálni, így szívesebben engedtem meg neki, hogy távolabb menjen, mert a füttyre visszatért, igaz a labdájába továbbra sem akart benn maradni.

Pallet városban ismerkedett meg Joe egy fiúval, aki szintén tréner volt és azon kapták magukat, hogyegyütt indultak el pokémont vadászni, ami jó móka, mert párosan szép az élet. Együtt több izgalom dukál és együtt könnyebben is boldogulnak a vad pokémonok ellen, ha esetleg valami baj történne, mert mivel vadak, éppen ezért nem is szelídek.
Nem mindig történik zökkenőmentesen a dolog, nem egyszer hallotta Joe, hogy egy tréner megfutamodott, mert a vad pokémon túl vadnak bizonyult, szóval nehéz esetek, de el lehet őket kapni és igen, van amikor könnyen.
Így esett Pallet város melletti erdőben, hogy ő egy Pidgeyt kapott el, tehát egy újabb pokémonnal gazdagodott és ádáz küzdelem volt, de végül is meglett a trófea, az új barát. Mert nem tárgyak a pokémonok, hanem érző lények.
És a társa is elkapott egy pokémont, ügyes volt.
Most Joe Kármin város felé vette az irányt, ahol társával ismét találkozni fog.
Hosszú út volt, de megérte és megállt a megbeszélt helyen és leült egy padra. Oldalán Charmander, a pokélabdában pedig Pidgey pihent tettre készen és várt Joe, várt, hogy milyen kaland lesz majd itt.

Valahogy sikerült eljutnom Kármin városba, bár Honda igen csak makacskodott és ezt Ted is kezdte átvenni. Az eddig a fejemen ülő bocs, hirtelen egy rosszcsont gyerek lett, aki már tud járni és belépett a lázadó korba, mikor egy barát megmutatja neki, hogy lehet máshogy is. A legrendesebb gyerekem a tojás volt az oldalamon. Igazából élveztem, hogy egy kicsit Ted is máshogy viselkedik. Sokat változott már azóta is, hogy először megismerkedtünk, de a legnagyobb lépést Honda barátsága jelentette. Már régen éreztem, hogy szüksége lesz egy bátrabb pokémon barátságára, hogy végre elhiggye, hogy többre képes és egy kicsit bátrabb legyen. Igaz az én bátorításom sokat segített rajta, de egy másik pokémon sokat segít. Ahogy a két pokémon rosszalkodott elég lassan haladtunk, de még a határidőt nem léptük át. Valahogy megérkeztünk a város határába és eddigre szerencsére Honda valahogy megbékélt vele, hogy én lennék a mestere és már elfogadott mint alfahím a falkában és Ted is el lett könyvelve, mint egyenrangú, így legalább ezzel nem volt probléma. A másik dolog, ami miatt aggódtam, hogy a városban képtelenek lesznek viselkedni, de Honda a parancsomra a lábam mellé csapódott, mint egy jól nevelt kutya, míg Ted ismét a fejemre kéreckedett. Tudtam, hogy a városok nem igazán pokémon barát helyek, de nem érdekelt az, hogy szinte mindenki engem néz, ahogy két pokémonnal sétálgatok. Ilyen tekintetben nem érdekelt a köznép gondolata a többi tréner meg hozzám hasonlóan legalább eggyel sétált az oldalán. Nem tudtam, hogy merre lehet Joe, hiszen megbeszéltük, hogy itt találkozunk, de a pontos helyszínt nem. Ekkor egy macska rohant el előttünk. Éppen csak volt időm elő venni a pokékódexem és az elmondta, hogy egy glameow, amikor Honda csaholva utánaeredt. Nekem is futnom kellett, hogy utolérjem és végül a pokélabda fogságába került, így legalább a macska kereket oldott, amíg a 3 másodpercig a labdában volt Honda. Ez a kaland legalább arra jó volt, hogy egy újabb pokémont ismerjek meg és ekkor vettem észre Joet, ahogy egy padon ült.
- Szia Joe!
Integetek a pár napja megismert barátomnak.

Jó idő van, süt a nap, a madarak csiripelnek fent a közeli fán és sok a járókelő. Joe nem unatkozott. Megnézett magának minden embert, aki elment. Először az arcukkal kezdte, kíváncsi volt mire gondolnak, aztán a szemükkel, érdekelte merre tekintenek, volt aki csak lesütött szemmel elsietett és nem nézelődött. Aztán megnézte a hajukat, mert nem mindenkinek volt átlagos frizurája. Volt punk is és akadt egészen extra vagány hajviselet is, amire csak Joe tátotta a száját, mint egy rossz gyerek, aki mindent megnéz.
Aztán megnézte az öltözéket, itt is sok variáció akadt, de végül elunta a nézelődést és elment egy fagyiért.
Charmander is megkóstolta, ízlett neki, csak köhögött egyet, mert hideg volt és a farka végén lévő láng kicsit halványodott a hidegtől egy rövid időre.
Visszasétált fagyit nyalva a padhoz és leült.
- De hozhattam volna könyvet is és akkor olvashatnék - tűnődött Joe, majd meghallotta rég látott társa ismerős hangját és elvigyorodott, majd az adott irányba nézett.
- Helló Yamadachi! Hogy vagy?

Végre megtaláltam a társam, aki egy padon ült és a járókelőket nézte, akiken volt is mit nézni, hiszen volt itt csinos nő vagy furcsa hajú vagy ruházatú férfi, de akadt egyéb mindenféle alak is. Ha először járnék ilyen helyen, akkor elég furcsa lenne ez, de szerencsére nem így volt, így a társam szemérmetlen bámulását nem követtem, de azért egy két csinosabb hölgyet én is megnéztem, majd válaszoltam a társam kérdésére.
- Nincs semmi, volt egy kis gondom Hondával- mutatok új társamra- ugyanis nem akart kezdetben elfogadni, de már most sikerült egy kicsit jobb helyre kerülnöm. Emellett a kórházba lett egy új társam. - Mutatom a tartóban lévő tojást.
Ekkor megláttam, hogy Charmander farka egy kicsit halványabb, mint korábban volt és mikor észreveszem a fagyit Jo kezében.
- Miért adtál neki fagyit?
Kérdezem, hiszen tudni való, hogy a tűz pokémonoknak nem tesz jót a hideg, ahogy nem vetek be víz pokémon ellen tűzet. ~Legközelebb vízet önt a charmander farkára?~ Komolyan nem tudtam, hogy kedveskedni akart a társának vagy megölni? valószínű, hogy inkább az előző, de azért lehetne egy kicsit megfontoltabb. Társam még kezdő tréner, de akkor is ilyen hibát véteni, hiszen akár meg is ölhette volna a barátját így csökkentve a csapata létszámát.

- Értem - mondta Joe és figyelte a tojást. - Charmandernek azért adtam egy kis fagyit, mert nagyon kívánta, nem tudtam ellenállni, ahogy ő sem. Belátom, hiba volt, bocsánat - szólt Joe, majd tovább ette a fagyit, de felállt a padról és Yamadachi szemeibe nézett.
Nem haragudott, inkább hálás volt, hogy segített, hogy ne adjon fagyit legközelebb, nem figyelt. Joe egyébként kedvenc fagyiját eszegette, citrom és csoki, egyszerűen imádta.
- Te is ehetsz, ha akarsz, olcsó a fagyi. Na, merre menjünk? - kérdezte Joe és tűnődve körbe fordult a tengelye körül, majd megint csak Yamadachit figyelte, hogy hogyan dönt. - Esetleg ismered a várost? Mert én nem.

Valószínűleg rájött, hogy nem volt jó ötlet, hogy fagyival kínálta barátját és megtanulta, hogy legközelebb nem fogja ezt tenni, de azért én is megerősítettem benne, hogy megjegyezze egy életre a dolgot. Egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy számon kértem, mint anya szokott engem, ha rossz fát tettem a tűzre, de nem lenne szerencsés, ha megölné a pokémonját, hiszen akkor ugyanott lenne, mint amikor elindult Charmanderrel.
- Nem velem kell ezt megbeszélned, charmanderrel kell megértetned, hogy nem tesz neki jót.
Mondom el a véleményemet, hogy nem igazán érdekelnek a döntései, csak a barátját féltem, aki most már, hogy Joe azzá vált, már az enyém is. Joe felajánlotta, hogy én is ehetek fagyit, de azért annyira nem voltunk jó barátok, hogy utána egyek, de aztán rájöttem, hogy arra gondol, hogy vegyek magamnak. Sajnos ma még nem ettem semmit, így nem fagyival kellene kezdeni.
- Mit szólsz hozzá, ha először keresünk egy pokéboltot és veszünk a barátainknak valami ételt és mi is eszünk valamit. Nem tudom, hogy te ettél már, de nekem nem ártana.
Ha igent mond, akkor keresni kezdem a megjelölt boltot, hogy vegyek eledelt, mindenkinek saját ízléséhez mérten, és egy zacskó eldobható műanyagtálat a barátaimnak, majd egy gyors éttermet, ahol elvitelre kérem az adagot, majd javaslom, hogy keressünk egy parkot, ahol a barátaink kijátszhatják magukat és ehessenek. Találtunk is egy megfelelő helyet nem messze a kikötőtől, hiszen nem csak azért jöttem ide, hogy fogjak egy vízi pokémont, például egy laprast is, de ha valamikor teremvezető szeretnék lenni, akkor szükségem lesz egy olyan csapatra, akik valamiben közösek, hogy arra építsem a terem profilját és majd a jelvényt, amit lehet kapni. Apám például a repülő rovar pokémonokra épített, mint amilyen Butterfree vagy Beedrill, de szinte mindegyik poké képzéséhez értett valamennyit, de ami a specialítása volt az a saját készítésű pokéeledele, amitől a pokémonjai jóval tovább bírták a harcot, mint amennyire eredetileg képeseknek kellett volna lenniük, valami természetes dopping szer volt, ami viszont nem ártott a társainak, csak rejtett tartalékokat hozott elő belőlük.

//Írj valami pluszt ami a karidban játszódik le, ne csak arra reagálj, amit írok és te tudsz rá válaszolni//

- Oké - mondta Joe és elmentek egy pokéboltba, ahol Charmander és Pidgey kapott megfelelő kaját, majd kerestek egy emberi kaja bázist is, hehe, ahol megtömhették a hasukat. Egy éttermet, ahol rendeltek elvitelre ételt és utána mentek egy parkba, ahol a pokémonok játszhattak is, meg ehettek is, ha megéheztek. Márpedig éhesek voltak, ahogy kiderült, Charmander még repetázott is, jól esett neki, egy hangos böfögéssel tette jól hallhatóvá, hogy bizony jól esett neki a lakoma.
Joe leült és így nézte Charmanderét, de Pidgeyt is örömmel figyelte, ahogy szabadon, vidáman repkedett.
- Na és mi legyen a terv? Nekem még nincs elég pokémonom, hogy teremvezetőkkel harcoljak, csak kettő van... itt is foghatnánk egyet majd, ha gondolod... jó ez a kaja - mondta Joe és evett egy falatot a saját ételéből, majd tovább nézte a pokémonokat, ahogy vígan játszanak.

A társam fiatal korának elnézhetően igen csak papucsnak számít, hiszen nincs saját ötlete és ha én mondok valamit, akkor azt gondolkodás nélkül elfogadja. Remélem hamar kinövi a dolgot, mert ugyan nem vagyok ideges típus, kezdem elveszteni a türelmem, hogy van egy Bólogató Jancsim, akár vehetnék egy bólogató bábot s attól is megkérdezhetném, hogy szerinted jó-e az ötletem, hogy hova menjünk. Igaz valamivel több volt, hiszen legalább érzései voltak és mivel voltak pokémonjai így nekem is több barátom akadt. Miután bevásároltunk mindenkinek, a barátainknak és magunknak is megindultunk a park felé, hogy a zsebszörnyeink kijátszhassák magukat. Kiengedtem Hondát is, majd a vásárolt edényekbe kitettem az adagokat, amit Ted falatonként kezdett el enni, míg Honda úgy falta be, mint aki napok óta nem evett és még mikor végzett kétszer kért, bár tudtam, hogy nem igazán jó neki túl sokat adni, így is legalább egyszer adtam még neki repetát. Ugyan nem böfögött, mint charmander tette, de ő is megköszönte még pedig úgy, hogy megnyalta a kezem. Ugyan nem tudta, de vettem egy kis jutalom falatot, de azt majd akkor, ha kijátszották magukat és egy kicsit kipihenték magukat. Ha mindenki jól lakott és elmentek játszani egy pillanatra a társamra néztem és megkérdeztem.
- Mit szólnál, ha néhány napig itt maradnánk? Keresünk egy szállót és ott elleszünk és addig körbejárjuk a környéket, hogy milyen pokémonok vannak itt.
A választól függően követem a társaimat játszani vagy ott maradok megbeszélni a dolgot. Ha nem kell, márpedig tapasztalataim szerint nem igen fog kelleni, akkor keresek egy botot és Hondának dobom, hogy hozza vissza, míg előveszem Ted kislabdáját, amit direkt úgy fejlesztettek, a különböző pokémonok igényeihez és aki csak tudott, mármint volt keze bevonom a labdázásba.

Joe figyelte a dolgokat, miképpen zajlanak, aztán jól lakottan üldögélt. Egyébként, ha tudná, min jár Yamadachi esze, akkor ellenkezne, hogy ő nem papucs, csak egy rugóra jár az agyuk, kapóra jött az ötlet és ezért egyezett bele, szóval ettől még nem papucs.
De mivel nem gondolatolvasó, ezért nem ellenkezett.
- Tőlem - mondta Joe, bár lehet ebből megint az következik, hogy papucs, de mivel éppen semmi dolga nem volt, nyugodtan eltölthetett egykét napot még itt, vagy akár többet is.
Talán egy hetet is? Akár még egy hetet is, igen.
- Majd megkérdezünk valakit, hogy melyik a jó szálloda, de találomra is választhatunk - szólt és fel kelt, hogy figyelje a pokémonok labdázást, Charmander egyszer a farkával csapta vissza kicsit túl erősen a labdát, szóval lehet fájni fog neki, Pidgey pedig megpróbált a szárnyaival visszapasszolni, nem mindig sikerült, de lelkes volt.

Jól laktunk és most mindenki játékos kedvében volt, így a labda elő kerülése osztatlan sikert aratott. Míg elindultam, hogy megkezdjem a játékot a társam egyetértett az ötletemmel. Szerencsére már kezdtem rájönni, hogy nem azért nem mond ellent, mert nem szeretne, hanem azért, mert neki is ugyanaz az ötlet volt a fejében csak még nem mondta ki. Felvetésére igaz már úton a barátaink felé, így háttal neki egyből válaszoltam is.
- Szerintem válasszunk spontán egy szállodát, csak lesz valami kis szoba, amiben az itt töltött időt eltölthetjük.
Valóban a társam felhozta az összes lehetőséget a választásra, ha szigorúan vesszük, mert ugyan a turista információt kihagyta, de az körülbelül ugyanaz, mintha egy helyitől kérdeznénk. A labdázásba Joe, charmander, pidgey és Ted is részt vett velem együtt, míg sajnos Honda nem tudta élvezni ezt a játékot, hiszen neki nincs keze, ahogy pidgeynek se, de ő a szárnyaival tud játszani, így vele párhuzamosan játszottam egy bottal, amit eldobtam ő pedig visszahozta. A két játék igazán ment egyszerre, hiszen a labdának négy emberen kellett keresztül mennie mire hozzám ért és szinte, aki tudott vagyis Joe, figyelt arra, hogy ne akkor dobja nekem a labdát, amikor épp három másodpercet szentelek a bot eldobásának. Sajnos nem mindenki tudta irányítani az ütések irányát, de néha a túlzott lelkesedés is egy kicsit erősebb ütésre sarkalta a csapatot. Egy ilyen pillanat volt, amikor pidgey erősebben lendítette mega a szárnyát, így nagyobbat ütött a labdába, aminek a röppályába esett az én tarkóm, de szerencsére a labda ellenállósága mellett igen csak puha anyagból készült, így inkább kellemetlen volt, mint fájdalmas és a játék folytatódhatott, hiszen a fejemről tovább pattant a következőnek.

Joe figyelt, hogy ne akkor dobja a labdát, mikor Yamadachi a botot adja a társának. Egyszer Pidgey erősen ütötte meg szárnyaival a labdát és Yamadachi tarkóján pattant.
- Bocs - szólt Joe, majd Pidgeyhez fordult. - Légy egy kicsit óvatosabb, nem mindenki tudja kontrollálni a te erős szárnycsapásaidat - mondta, majd tovább játszottak vidáman.
Gyorsan repült az idő a jó móka mellett, mindenki ügyesen passzolta a másiknak a labdát és jól játszottak, jól telt az idő.
Joe arra gondolt, hogy ideje elindulni arra a bizonyos szálloda felé, hogy időben keressenek egyet.
- Mi lenne, ha elindulnánk megkeresni a szállodánkat? - kérdezte társát Joe félbe hagyva a játékot, ha nála van a labda.
Ha egyet értenek a többiek, hiszen a pokémonok is fontosak ebben az ügyben, nekik is joguk van dönteni, akkor elindul mindenkivel együtt a városban a szálloda negyed felé.
- Úgy tudom itt jó szállodák vannak - közölte társával. - Bár én bárhol elalszok, de végül is fő a kényelem - mondta Joe és mentek, míg nem találtak egy szállodát.

Ugyan Joe tudott arra figyelni, hogy ne akkor dobjon, amikor Hondával játszom, de a többiek nem mindig, ugyanis vagy nem volt keze, amivel megfoghatta volna a labdát vagy egyszerűen a körmei képtelenné tették a testrészt a fogáshoz, így a labda közelebbről is megismerkedett a tarkmmal, ami szerencsére csak inkább balesetnek tekinthető, mint valódi bajnak, hiszen a labda tulajdonságai olyanok voltak, hogy abban több kár esett, mint a fejembe.
- Semmi! A labda elég puha.
Mondom, hogy valóban nem történt semmi, bár azt nem értem, hogy mit ért az alatt, hogy nem mindenki tudja kontrollálni az erős szárnycsapásait. Valóban, igazából rajta kiívül senki más nem tudja kontrollálni az erőt, amit az ütésbe fektet. Az idő gyorsan telik, ha az ember jól érzi magát, márpedig most sem volt máshogy. Lassan kezdődött sötétedni, ami esetünkben inkább a fény hiányának növekedését jelentette, hiszen a nap egyre alacsonyabban járt a horizonton, ami azt jelentette, hogy ideje indulni. Joe javasolta is a dolgot, így mikor a labda hozzám került eltettem és elindultam. Ugyan érdekelt a társaim véleménye, de valahol aludni kell, így most nincs apelláta, hogy megyünk-e vagy nem. Nem ismertem a környéket, de ha jól tudom akkor Joe sem, mégis egy hotel negyedhez értünk, így már csak kiválasztani kell egyet.
- Szerintem legyen az!
Mutatok rá az egyik épületre, a nekünk jobb oldalon lévő hatodikra. Remélem mindenkinek megfelel és akkor lefoglalhatunk egy szobát két ággyal vagy kérünk pótágyat, ha esetleg csak franciaágyuk van. Az utóbbi esetben viszont pénzfeldobással kell kiválasztanunk, hogy ki hol alszik, de ez még a jövő zenéje.

Igen, sötétedni kezdett, ami nem jó, mert elveszi a fényt, ami a tájékozódáshoz kell, így hát tényleg elindultak végre.
Sokat mentek, szemben emberek jöttek, mentek, nem kellett megkérdezni őket, mert valahogy maguk is mintha érezték volna, hogy hol kell keresgélni, így kilyukadtak a szállodanegyedben és Yamadachi rámutatott az egyikre, hogy az jó lesz.
Akkor jó lesz, neki mindegy, hogy melyik, nagyjából egyformának is tűntek, így nem is kellett válogatni.
- Akkor menjünk be - indítványozta Joe.
Bementek és a recepciónál érdeklődtek.
- Jó napot, szobát szeretnénk kivenni - közölte egyszerűen, de, ha akar, társa hozzáfűzhet bármit, hogy milyet szeretnének, meg minden, valami különleges elvárás, egyebek.
Pidgey visszakerült a pokélabdába, de Charmander most is vele maradt, mint egy jó barát, remélte, hogy nem fogja zavarni a szállodát a pokémon és fordítva se, hogy a pokémon jelenléte zavarja, mert reméljük nem lesz galiba.

Sötétséggel a csapat egyik tagja sem tudott ellenkezni, akármennyire akart, hogy még maradjunk, ha egyszer az idő halad, akkor az úgy van és ez ellen még nem tudott senki tenni, már pedig most ez a helyzet. Összeszedtük a csapatot és elindultunk, hogy keressünk valami éjszakai alvóhelyet, hiszen nem alhatunk a szabad ég alatt, vagyis megtehetjük, de már annyira régen voltam ágyban, hogy még az én nomád életmódhoz szokott testemnek is szüksége volt egy kicsit arra a luxusra, hogy valami puha legyen alattam egy ágy formájában, bár ami azt illeti egy matracon is elalszom, mert már az is kényelmesebb, mint a talaj, még ha a sátor és a hálózsák közte is van. Az érzéseink, hogy hova kell menni most sem tévedtek, hiszen pont oda lyukadtunk ki, ahova indultunk, így újra a megérzésemre és az előítéletre támaszkodva kiválasztottam az egyik hotelt véletlenszerűen. Meg van ugyan a valószínűsége, hogy a legjobbat választottam ki, de ez függ a legjobb szó definíciójától, mert például egy gazdag embernek a legjobb az, amelyik a legdrágább és a legtöbb luxust adja, egy szegény családnál, akik életükben először nyaralnak már az is jó, ha az ételért külön nem kell fizetni vagy egy átlagos turistának vagy trénernek, mint amik mi vagyunk, a legjobb az, amelyik kényelmes, legyen egy hely ahol pihenhet, levezetheti a feszültséget és van lehetőség arra, hogy a pokémonjait is kiengedje a labdájukból, hogy azok is jól érezzék magukat vagy. Majd kiderül, hogy jól választottam-e és minden meg van, amit szeretnénk vagy megyünk tovább. Belépve az épületbe, végre valamiben Joe is átveszi az irányítást és egyből kimondja, hogy mért jöttünk, bár nem volt benne túl sok konkrétum.
- Lehetőleg 2 ágyast és esetleg kérnénk egy kisebb méretű pótágyat.
Pontosítom a társam kérését, hogy ne nézzenek minket ferde hajlamúnak, hiszen mind a ketten a lányokért vagyunk oda, legalábbis én biztos és remélem Joe sincs máshogy. Nem igazán érdekel, hogy a pokémonok előjöhetnek vagy sem, úgyse tudom őket elrakni azért, mert Tednek nincs is labdája, míg Honda akkor sem marad benne, mikor kellene, így nem is próbálkozom vele, de azért arra fogok figyelni, hogy a vendégeknek ne legyen panasza a drága barátainkra. Ha kiosztottak egy szobát nekünk, akkor elveszem a kulcsot, amit nyújt s elindulok a kulcson jelzett számú szobához. Remélem minden úgy lesz, ahogy akarjuk. A szobánk a harmadikon volt, így oda mentünk. A kulccsal kinyitva az ajtót a szoba szerencsére olyan volt, amit kértünk. ugyan nem volt nagy, de minden volt benne. Az egyik fotelbe ledobtam a hátizsákom és az egyik ágat is elfoglaltam. Amikor megérkezett a pótágy a végére letettem a tojást és Tedet.
- Itt fogsz aludni.
Mondtam a macinak, hiszen ő is megérdemelte a külön ágyat, Honda meg úgyis az ágyam mellé fog feküdni, ami meg is történt mikor látta, hogy ki lettek osztva az alvóhelyek, ő is elfoglalta az ágyam végénél a helyét fejjel a bejárati ajtónak.

Megkapták a kulcsot és elindultak az emeletre, mert a harmadikon volt a szoba. Nem baj, kis séta belefér, bár lehet jobb lett volna, ha a szoba a földszinten van, nem kell annyit gyalogolni, vagy az első emelet is belefér még. Nem lusta Joe, csak nem szeret annyit gyalogolni, hehe, így hát kissé kelletlenül indult kalandra a harmadik emelet felé, de hát mit volt mit tenni, ezt kellett megtenni.
Végül is mire oda értek, nem zavartatta magát, nyugodtan kibírta ezt a kis utat, belépett a Yamadachi által már kinyitott ajtón és körülnézett.
Szép tágas szoba két ággyal meg egy pót ággyal, így mindenki elfért. Társa ledobta a táskáját a fotelbe, Joe nem, hanem végig sétált a szobában és körbenézett, volt bárszekrény is édességekkel, így mivel megéhezett egy kicsit, bekapott egyet rögtön és hasát simogatva nyammogott az édességen.
- Jó szoba - tartotta fel hüvelykujját, majd helyet foglalt a saját ágyánál és letette a táskáját, hogy rendesen eltegye. - Nemtom hova tegyem Charmandert, általában velem szokott lenni. Aludhat a pótágyon? Bár lehet inkább mégis hagyom, hogy velem aludjon. Mit szólsz, Charmander? Velem akarsz aludni? - Charmander határozott igennel válaszolt. - Akkor oké - vigyorgott Joe.
- Mit csináljunk vacsoráig? Nézzünk szét idebent?

Nem volt bajom a sétával, főleg, ha a végén alvás vagy legalább egy kis nyugalom várt ránk, márpedig most a harmadik emeleten az várt, így lelkesen indultam el a szobánkba, ahol gyorsan el is helyezkedtem jelezve a határokat Joenak, hiszen én kértem a pótágyat és így engem illet az, bár nem kellett sokat győzködnöm Ted így is elfoglalta magától, így a tojást is nyugodtan letehettem a lábához. Ugyan, ha megkérem biztos, hogy megengedi Charmandernek, hogy mellé feküdjön, bár az hosszú menet lenne a múltkori megégetős eset után, de mivel tudom, hogy mivel lehet megvesztegetni, mézze, ha az embernél van bármennyi vagy tud szerezni Tednél bármit elérhet. Ugyan még nem sokszor fordultam ehhez, de ha kell most is megteszem ismét. A dologból végül nem lett semmi, mert a társam és a barátja meg tudtak egyezni, így egymás mellett alszanak. A megegyezés után jött az az idióta póz, amit valamiért a királysággal kötöttek össze mostanában, de az igazság az volt, hogy vagy én nőttem ki, igaz bele sem nőttem, vagy ez volt a legnagyobb marhaság, amit az emberiség valaha kitalált. Ugyan a feltartott hüvelykujj nem volt gáz, de a beállás... Nézzünk szét idebent? Ez nem teljesen komplett. Kifigurázva a mondatát a szemem végigjárattam a szobán, már csak az hiányzott, hogy közöljem "Én körbenéztem!" de nem tettem, inkább kiengedtem Hondát a labdájából, hogy ő is élvezze a szabadságot, amit a négy fal adhat. Nem baj, tudtam, hogy neki is elege volt a bezártságból és a szoba mégis nagyobb, mint az a bizonyos gömb, amibe zárva volt. A napok alatt a virgonc farkasból egy jól nevelt kutyává szelídült, így egyből az ágyamhoz jött és leült pont úgy, hogy a kezemmel simogatni tudjam, ami nem is maradt el.
- Mi lenne, ha inkább az épületbe néznénk szét és megtudnánk mi lesz a vacsi?
Javaslok a szoba körbejárása helyett a társamnak egy jobb alternatívát, hiszen a hely sok dolgot rejthet és talán még egy kis wellnessre is jut időnk a holnapi esetleg későbbi poké fogás előtt. Lassan nézegetve a pokékódexem megtaláltam a csapatom következő tagját Krabbyt, akit a kikötőbe jól lehet fogni, hiszen itt rengeteg van és hátha találok egy nagyobb méretűt.

Joe kinézett az ablakon, míg a válaszra várt és elnézte az élő, lüktető várost, hogy a kocsik versengve szelték át egymást, mit sem törődve többségében a szabályokkal, szerencse, hogy nem lett karambol. De azért vigyáztak is, így járókelőket se ütöttek el. A sétálók pedig igyekeztek a dolgukra még a korai sötétedés alatt, hogy időben hazaérjenek utána, majd pedig otthon megpihenjenek. Jó volt egy kényelmes szobából nézni őket és arra gondolni, hogy jelen pillanatban nincs jobb dolguk, mint pihenni.
De jó is az élet ilyenkor!
- Ja, én is erre gondoltam - vigyorgott. - Idebent, nem a szobában, hanem a szállodában - nevetett Joe és bocsánatkérően nézett, majd felkapta Charmandert, aki az ágyon hevert, amaz lelkesen vele tartott és elindultak az ajtó felé ketten. - Akkor nem jössz? - De nyilván jött Yamadachi is a pokémonjaival, Pidgey pedig a labdában pihenhetett, mármint Joe pokémonja, hiszen eléggé nagy vihart kavarna Pidgey a szárnyaival akaratlanul is, ha kiengedné, így ő neki sajnos a labdában kellett maradnia.
Joe kilépett a folyosóra a társa társaságában és elindult vissza, amerre jöttek, közben talált egy térképet a falon, ami a szálloda lakók megkönnyítésére szolgált, hogy el ne tévedjenek.
- Nézd, az emeleten van egy kis pihenő sarok tévével, de ez mindegyik emeleten van. Van szauna is itt a földszinten az uszodával együtt, meg billiárd asztal, szóval tök jó - tanulmányozta Joe a térképet. - És persze étterem, ami hamarosan vár minket - vigyorgott.

A szoba nem volt a legszebb, vagyis lehet, hogy valakinek ez tetszik, de valahogy a színek nem jöttek be nekem, bár meg kell hagyni szépen rendbe volt tartva Ha csak aludni akarunk itt, akkor nem mindegy? Joe mindeközben az utcát nézte és látszólag elgondolkodott, majd megkapva a választ tőlem, ő is válaszolt, így rá kellett jönnöm, hogy félreértettem. Nem voltam benne biztos, hogy a pokémonjaimat szabadon engedjem ki az épületbe, de ha itt hagyom őket, akkor szétszedik a szobát, ha meg be akarnám zárni, akkor sem fognak benn maradni, így inkább megindultam kifelé követve Joet.
- Megyek!
Szerencsére találtunk egy térképet ami elmondta, hogy mik találhatók a szálló épületén belül, elég jól hangzott minden, így alig vártam, hogy valamennyit kipróbáljam, de most amire vágytam az a vacsora volt, hiszen régen ettünk, amit a társam mondatával egyértelműsített is, hogy ő is így van vele.
- Mit csináljunk? Pihenni még ráérünk, mi lenne, ha biliárdoznánk? Ugyan nem tudok, de biztos van valami szabályzat kirakva.
Javaslom társamnak valamit, amihez nem kell átöltözni és nem pihenés, de mégis valamiféle testmozgás. Ha Joe beleegyezik, akkor elindulok a folyosó végére, hogy jelezzem, hogy komolyan gondolom. Azonban Honda más véleményen van, ő ugyanis szaglászni indul és pont lefelé indult a lépcsőn, amit valahogy a szemem sarkából éppen láttam.
- Honda lábhoz!
Ugyan nem vagyok a szabadság ellenzője, de bizonyos keretek között, ami úgy viszont nem is jelent szabadságot, de mégsem rabság, hiszen a közösség is elvár bizonyos dolgokat és nem mindenki szereti, ha pokék járkálnak egy szállóban, így nekem is figyelnem kell rájuk. Beérve a szobába egy öltönyös alak ugrott fel az egyik székből, majd megkérdezte, hogy mit kívánunk, mi pedig elmondtuk, hogy játszani jöttünk és szeretnénk tudni a szabályokat, amit ő készségesen elmondott és megmutatta, hogy a játék melyik tartozéka mire használható, bár ezt logikusan magunk is kiderítettük volna.

- Oké, akkor billiárd - mondta Joe és elindult, az ő Charmandere nem kószált el, hanem nyugodtan jött vele, sőt, ha sötét lenne, áramkimaradás, akkor még igen hasznos lenne, mert farkával tud világítani.
De így is hasznos volt Joe számára, neki mindig hasznos Charmander, mert jó barát és szereti, na a lényeg az, hogy elindultak ketten és mentek együtt, illetve Yamadachi is jött a pokémonjával, szóval többen voltak.
Elértek a billiárdhoz, ahol volt egy öltönyös alak, aki elmagyarázta a szabályokat és elmondta mit hogyan kell.
Így most már mindent tudtak, nem volt nehéz neki állni biliárdozni, Joe arra gondolt, hogy milyen jó móka is lehet ez, még nem játszott ő se, de jónak tűnik és egyszerűnek látszik a használhatósága is a szabályok szerint.
- Kezdesz, vagy kezdjek? - érdeklődött, Charmander is megállt az asztalnál, de ő talán pont nem élvezhette a játékot, mert lehet nem ért fel magasságilag az asztalhoz.
Ha Yamadachi választott, Joe úgy cseleekdett, aztán mikor sorra került, lőtt egyet és figyelte, ahogy a golyók szétszaladnak, egyet talán be is lökött, kitudja.

Megérkeztünk és valaki elmondta a szabályokat, bár nem volt túl bonyolult és nagyjából ki is található, de nem is baj, hogy elmondták, mert írásban sok mindent nem lehet megemlíteni és kérdezni sem lehet, szóban viszont ez megtehető és plusz magyarázatot is kaptunk, ami jó. Sajnos a pokék nem érték fel az asztalra, így nem vehettek részt a játékba, ugyan én Tedet az asztalra tettem, hogy legalább lássa mi folyik itt, mert a fejemen csak útban lenne és ha a földre tenném, akkor nem tudnék tőle játszani és úgyis az asztalra könyörögné magát, így gyorsabb volt és megúsztam egy kis bosszúságot.
- Kezdjél!
Ajánlom fel a társamnak a kezdés jogát. A háromszögbe összerakom a golyókat, majd felemelve meg is indul az első ütés, ahogy várható volt. A golyók szétrepültek és a társam be is lökött egy csíkosat, így megint ő jött.
- Ügyes vagy!
Dicsérem meg a társamat és alig várom, hogy én is üthessek, de a szabály az szabály, így megint Joe következik. Még Ted is megtapsolja, pedig ő nem is tudja, hogy mi a lényege a játéknak. ami nekem fura, hiszen nem láttam még tapsolni, pedig már jó pár éve együtt vagyunk. Mindig tanul valami újat az ember még a legjobb barátjáról is.

Szóval az övéi a csíkosak, mondta magának Joe és bólintott, hogy oké, akkor a csíkosakra koncentrál.
- Oké, kösz - vigyorgott. - Kezdők szerencséje. Te már biliárdoztál? - érdeklődött, miközben koncentrált, hogy a golyót most is belökje lehetőleg, de valószínűleg nem fog sikerülni ismét, mert ami elromolhat, az el is romlik, Murphy törvénye és ez esetben a biliárdra is igaz.
Közben arra gondolt, hogy milyen jó, hogy Yamadachiba botlott, mert így most ketten üthetik el az időt, ahelyett, hogy egyedül unatkozna, vagy éppen vándorolna és gyűjtené be a következő pokémont, így mégis csak izgalmasabb, nemde?
Szerinte igen, ezért örült is, hogy egy barátra tett szert, bár még nem igaz barátok, de nyilván valamilyen szinten barátnak mondhatják egymást.
- Én még nem játszottam, most játszok először - mondta utána, majd végre lökött a koncentrálást követően, ezúttal nem sikerült, így most társán a sor, hogy produkáljon valamit.
Joe félre állt, a dákót letette a földre, végével állította fel és kezébe fogta, hogy így kényelmesebb, aztán figyelte társát, hogyan játszik. Ő idősebb, biztos ügyesebb is, meg okosabb, még akkor is, ha elsőre játszik esetleg, így érdemes figyelni a technikáját.

A szabályokat és a megkötéseket vagyis az összes játék összes lényeges részét ismertük. Azért használom azt a szó fordulatot, hogy az összes játék összes lényeges része, mert a játék maga nem nehéz, ha az ember már érti is ismeri a határokat, amit nem szabad átlépni, akkor gyakorlatilag már nyert ügye van és innentől már minden csak a szerencsén múlik, ami viszont a legnagyobb befolyásoló tényező, hiszen ha jó lapot kapsz vagy jót dobsz, esetleg az ütésed, például a billiárdban, akkor azt hívhatják szerencsének, bár van aki tudásnak hívja. Ha megnézzük, akkor az egész világot a véletlen és a szerencse irányítja, ugyanis az élet is egy végtelennek köszönheti a létezését vagy az üzletkötés, hiába vagyok én a megfelelő helyen, ha azzal, akivel az üzletet kéne kötnöm nincs ott a megfelelő időben süthetem a dolgot. Ezt a véletlent élhette át Joe is, amikor az első ütése sikeresen begurult, míg a következő ütése sikertelen lett. Nem vagyok nagy biliárd játékos, sőt nem is játszottam még ilyet, de mindent el kell kezdeni valamikor. Mivel Joe szerencsétlenül járt, most én jövök. Körbenézek a pályán és ki is nézem az egyik golyót, ami ráadásul teli volt. Becéloztam és ellőttem a golyót, ami el is találta azt és az be is ment. Még kétszer sikerült belöknöm, sajnos a harmadik körben már a fehér is a lyukba ment, így Joe jöhet egymásután kétszer, de amikor a második lövése is megtörténik a korábban a szabályokat elmagyarázó pincér lépett be, hogy a vacsorához lehet menni. Engem nem érdekel tovább a játék, így ha Joe is beleegyezik, akkor én el is indulok az étkezőbe.

Yamadachi szépen belökdöste a golyókat, de egyet ő is elhibázott, hiszen ő is csak ember, s aki emberből van, bizony megtörténik előbb utóbb, hogy téved.
Így esett társával is, Joe éppen koncentrált, mikor társa közölte, hogy itt a vacsora idő, Joe morrantott egyet, hogy most éppen ő van lökésben, de mivel végül is éhes volt, ezért nem haragudott, ráadásul a gyomra is jelezte egy korgással, hogy tényleg éhes, így végül is örült is, hogy a vacsora félbe szakította a kellemes játékot.
Mert két barát között tét nélkül ez a játék tényleg kellemes lehetett volna, ha be is fejeződik végre egyszer, de majd talán egyszer, akkor végre jó lesz és kiderül ki nyer, bár ebben se fog változni senki, nem nézné le Yamadachit, ha vesztene, ő rendes és nem is kell lenézni.
- Majd befejezzük - közölte Joe és elindult társával, de szólt Charmandernek is. - Gyere, Charmander, vacsora - intett Joe és elindultak kifelé a teremből, megkeresték az éttermet és kerestek egy megfelelő asztalt, ahol leültek és vártak a pincérekre.
Joe rendelt egy üdítő italt magának első körben és az étlapot tanulmányozta, majd végül rendelt főételt és desszertet, hogy jól megtömje a pocakját, végül várt és várt Yamadachira is, hogy mit fog rendelni.
- Utána megnézzük a szaunát és az uszodát? - kíváncsiskodott Joe, mert szívesen úszott volna.

A játék ugyan jól zajlott és nem voltak vitáink, de a hasa az embernek nagy úr és ez most sem volt másképp, ugyanis az öltönyös alak bejelentés olyan hatással volt ránk, mint amikor hosszas várakozás után kijelentik a hívőknek, hogy az új pápát megválasztották, már ha tartottak volna pápa választást, de sajnos erről a tapasztalatokról mindenkinek le kellett mondania, így csak az érzékeltetésre lehetett használni a hasonlatot, de mivel mindenki volt már éhes, így valószínű nem is lett volna rá szükség, de nem baj, hiszen legalább egy új dologgal ismerkedtünk meg, ami bár nem létezik ebben a világban egy párhuzamos univerzumban igen. A játékot befejeztük és elindultunk követve az öltönyös úriembert, aki korábban jött és bejelentette a vacsora érkezését. Joe mondatára csak egy fejbillentéssel válaszoltam majd én is felkaptam Tedet és füttyentettem Hondának, aki azonnal mellém is szegődött. Az út gyorsan telt köszönhetően annak a transznak, amit az ember akkor érez, amikor már egy fél napja nem evett és ekkor hirtelen fellibben a lehetőség egy jó ételre, igaz nem éheztem fél napja, de éhes voltam, így megint csak felesleges volt a hasonlat. Az étlapot csodálva nem tudtam, hogy mi legyen az első, amit megkóstolok, így először csak innivalót kértem és a menüt nézegettem. A pokéjaim diétára voltak ugyan fogva, de egy ilyen helyen nem tilthatom meg nekik a finomságokat, így Tednek egy mézes csőben sült halat kértem rizzsel, mivel medve és szereti ezeketa, míg Honda csontos oldalast kapott köret nélkül, mivel ő farkas, magamnak pedig egy steaket krumplival, előtte pedig egy finom paradicsomlevest sajtdarabokkal.