Célja az életbenMegfelelő társ és barát híján, egyelőre az otthoni feladatok kötik le figyelmét: a falucska népének elismert tagjává válni, segíteni az öregeknek és megtanulni a túlélés alapszabályait. Na meg persze mindenki agyára menni a folytonos kíváncsiskodással.
(Később, ha meglesz a kezdőm, megpályázom ennek módosítását.)
Kedvenc időtöltéseÚttalan utak bejárása, lehetőleg félhomályban, szürkületben; még véletlenül sem úgy, ahogyan azt a tapasztaltabbak tanácsolják. Szereti a magas területeket, éppen ezért sokszor mászik fára, a hegyek elérhetetlen sziklaperemei pedig csupán egy újabb kihívást jelentenek számára. Ha teheti, egy a külvilág elől rejtett faágon ücsörög, és bámulja a naplementét.
Milyen a viszonya a pokemonokkalTudja róluk, amit tud, hiszen a falujában Taurosokat használnak a földeken, Growlitheokat az udvar körül, és néha egy-egy kóbor Meowth is az útjába akad, s ezek mind együtt nőttek fel vele. Érez valamit, amikor meglátja őket, ám az érdektelenség hamar fölülírja lappangó énjét, s maximum egy biccentés erejéig, ha megáll. Aztán folytatja útját, van, amikor visszanéz, pusztán kíváncsiságból, de soha nem időzik soká. Számára… nem ilyennek kéne lenniük. Leginkább ez motoszkál benne, s a gondolat csak tovább mélyíti a köztük lévő szakadékot.
Milyen típus a kedvenceNincs kifejezett kedvence, s ha megkérdeznék, leginkább megvonná a vállát: pokémonok. Mint gyűjtőfogalom, egy csapatnyi lény, akik azzal együtt távol állnak tőle, hogy valójában igencsak közel
kéne állniuk. Néhány helyi gyakorlómérkőzést végignézett már, így tisztában van az alapokkal, és valamiért mindigis utálta, ha adott pokémon a saját típusának támadásától kapott ki: nem értette a helyzetet, sem az edzőt, aki így nevelte zsebszörnyét.
Sorolj fel három dolgot, ami mindig feldobja- a Csönd: a teljes zavartalanság egy békés és nyugodt helyen, ahol biztos benne, hogy nem fogják zavarni
- az Új: legyen az akár egy ismeretlen vidék vagy csupán egy új érzés, gondolat
- a Szürkület: a nap legcsodálatosabb része, amikor az árnyékok eggyé válnak az őket létrehozó testekkel; amikor minden elcsöndesedik és láthatatlan lesz
Sorolj fel három dolgot, amit nagyon utál- a harsány, zajos embereket
- a bosszankodást mint érzést, főleg ha saját magán tapasztalja
- az értelmetlen dolgokat, cselekedeteket
JellemElső benyomásra talán hidegnek, mi több, ridegnek tűnhet, ám ennél sokkal összetettebb, komplex jellemmel bír, aminek okát és eredetét még ő maga sem tudja. Már egészen kiskorától kezdve egy nevenincs falucskában tengette napjait, így az egyszerűség és a csönd a lételemeivé váltak. Eddigi élete egy lassú folyású patakra emlékeztetett, ehhez pedig idővel egy különleges fajta érdektelenség társult: ösztönösen elhúzódott mindentől, ami bármennyire is hétköznapinak, unalmasnak tűnt számára, s ezzel egyidejűleg, kialakult az Újra való nyitottsága, persze ez is a maga visszahúzódó és csöndes mivoltában. Veszélyérzettel egyáltalán nem bír, nem ismeri a félelmet és megveti a múlt hibáin való rágódást, a vakmerőség azonban nem jellemző rá. Szeret észrevétlen maradni, ám alapvetőnek tartja a megfelelő információk megszerzését, így mindig ott van, ahol lennie kell: láthatatlanul, ám éles érzékekkel és jó megfigyelőképességgel.
Bármi extraValahol, egy innen távolinak tűnő városban, történt valami, aminek nem kellett volna megtörténnie. Az egyetlen szemtanú egy kislány volt, aki a sokktól részleges amnéziát kapott, és az eset után nem is emlékezett semmire. Csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy ismerhették a folytatást. És hogy ők élnek-e még egyáltalán, azt talán senki sem tudja.
*
Amióta az eszemet tudom, itt élek, egy olyan vidéken, ahol senkinek és semminek nincsen neve, még a folyócskának sem, ami a házak mellett csordogál. „Patak az, lányom” – mondja is mindig
az öreg, amikor a partján játszok, ám engem nem érdekel. Figyelem, ahogy változik a víz, gondolatban azt a percet várva, amikor elbőgi magát a Miltank: ez azt jelenti, hogy már a meowth-köveket tapossa, igyekszik hazafelé, s
az öregnek be kell mennie az udvarra megfejni. Ilyenkor senki sem figyel rám, nem tartanak szemmel, elindulok, először lépésben, majd futva, végig a ház melletti ösvényen, egyenesen az erdő felé.
A néni még rám kiált, ám ez sem érdekel. Átvágok a mohás tisztáson, megkerülöm a három pocsolyát, felkapaszkodok a hegyoldalra, át a sziklacsúcs alatt, majd felmászok az öreg fára és onnan figyelem a falut. Ahonnan senki sem lát, és senki sem vesz észre.
Kezdőlap 
Hétf. Feb. 04, 2013 11:51 pm
